"K" (45 db)

Kaçak - Szökevény  (2013-2015)

A sorozat két évadban 52 részes. Befejező részét 2015. február 3-án sugározta a török ATV.

Történet:
Ahmet egy volt rendőr, aki azért kerül közel Ismet Ali Topçuoğluhoz, hogy börtönbe juttassa őt. Később azonbn, amikor megfejtik a kilétét megszökik és egy kisvárosban tea-kávé készítőként kezd dolgozni, vadonatúj személyazonossággal.
Nyolc évvel később, mikor egy véletlen folytán gyilkossági ügybe keveredik és a média leközli az eseményt, újra rátalálnak. Az összecsapásban, amely közte és volt főnöke veje között robban ki, megölik a fiát. Serhatot elhagyja a felesége is, aki a fia gyilkosaként tekint rá. Serhat elindul Isztambulba. Szembesülni akar Ismet Alival, a helyi keresztapával, az egykori főnökével, aki szintén a fia meggyilkolása miatt akar szembenézni vele. 


Szereplők:
Gürkan Uygun (Serhat Hakeri), Berk Hakman (Ertan Demir), Begüm Birgören (Merve Topcuoglu), Hasan Küçükçetin (Dadayli Tahir), Inanç Konukçu (Doktor Nazmi), Metin Coskun (Sari Erol), Burak Deniz (Burak Topcuoglu), Yagiz Toraman (Umut Hakeri), Mustafa Avkiran (Ismet Ali Topçuoglu), Özlem Yilmaz (Nurgül Hakeri), ...


Cesur ve Güzel, és még több török sorozat facebook-csoport
Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kaçak Gelinler - Menekülő menyasszonyok  (2014-2015)

A sorozat 29 részes. Befejező részét 2015. január 22-én vetítette a török Star TV.

Történet:
Három menekülő menyasszony véletlen találkozik a reptéren ahol megpróbálnak Isztambulba menni, ám nem indul probléma mentesen az útjuk. Csak egyetlen egy hely maradt a gépen amire minden áron felakarnak jutni, hogy az utolsó esélyükkel éljenek ... 
Barátságuk akkor kezdődik amikor a gépet lekésve megismerik egymást és megosztják a történeteiket egymással. Így az igaz szerelem megtalálása a közös útjuk kezdetével kezdődik, melynek során sok nevetés, szerelem és csalódás várja őket.

Szereplők:
Selin Sekerci (Sebnem Gürsoy), Deniz Baysal (Kainat Gençer), Açelya Topaloglu (Almilla Peker),  Firat Albayram (Özgür Saglam),  Furkan Andic (Selim Inan), Firat Altunmese (Can Öner), Tugçe Kiltaç (Izafet),  Atilla Dogukan Türkyilmaz (Memo), Senay Gürler (Seniha Aksu),  Ege Aydan (Müfit Akman), ...

 Török Sorozatok Szigete facebook-csoport
⇒ Sorozatbarát
 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kaçış - Menekülés (2022)

A sorozat 8 részes. 2022. június 14-én tette közzé a Disney+ internetes csatorna.


Történet:
Izgalmas és akciódús küldetések, epizódonként változó koncepciók és egy lélegzetelállító üldözés. Kinek sikerül a végén megmaradni és megnyerni a nyereményt?


Szereplők:
Engin Akyürek (Mehmet), Irem Helvacioglu (Zeynep), Aziz Çapkurt (Ebu Zalim), Levent Ülgen (Ebu Abidin), Aras Aydin (Fadil), Taha Bora Elkoca (Ahmet), Dilan GeZaza (Ayse), Erkan Kabakçioglu (Ismail), ...

 Török SOKK facebook-csoport
 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kader Bağları - A sors kötelékei (2023)

A sorozat 5 részes. Befejező részét 2023. október 28-án vetítette a török FOX TV csatorna.

Történet:
Kerem sikeres üzletember és egy tekintélyes borász család örököse. Egy kirándulás alkalmával a családja montenegrói szőlőbirtokán találkozik Sevdával, egy joghallgatóval, aki egy Erasmus-program keretében utazik Montenegróban. Azonnal szikrázik a levegő, és egy együtt töltött álomszerű montenegrói nap után megegyeznek, hogy pontosan egy évvel később ugyanott találkoznak.
A sors azonban közbeszól, és váratlanul újra találkoznak, de nem a montenegrói szőlőskertekben, hanem Isztambulban. Miközben Sevda egy előkelő család otthonában szobalányként segít az anyjának a munkában, megdöbbenve tapasztalja, hogy Keremnek dolgozik. Bár Kerem meglepődik, hogy Sevda ilyen szerény származású, de az érzései a lány iránt tagadhatatlanok. Sajnos Kerems család nem ért egyet az ő megítélésével, ami legalább akkora konfliktust eredményez, mint a szerelme. Ez a pár azonban bármit megtesz, hogy leküzdjék a küzdelmeket és az osztálykülönbségeket - bármit, hogy határok nélkül élhessék meg szerelmüket.

Szereplők:
Ayça Aysin Turan (Sevda Günes), Serkan Çayoglu (Kerem Sipahioglu), Arzu Gamze Kilinç (Nüzhet Sipahioglu), Alptekin Serdengeçti (Vedat Sipahioglu), Betül Çobanoglu (Perihan Korkmaz), Zeynep Köse (Fevziye Sipahioglu), Nazli Bulum (Aliye Sipahioglu), Mehmet Aykaç (Savas), ...

 Török Varázs facebook-csoport
⇒ Sorozatbarát
 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kaderimin Oyunu - A sorsom játéka (2021-2022)

A sorozat 26 részes. Befejező részét 2022. június 17-én vetíti a török Star TV csatorna.

Történet:
Asiye, aki nagyon fiatal nőként egyedül marad két kisgyermekével, nekik, az ő boldogságuknak szenteli magát, teljesen alárendelve ennek a saját életét. Miközben anyja és apja is gyermekeinek, az élete megváltozik egy katasztrófa után, amelyben a lánya, Negris az egyik főszereplő.
Ezután az esemény után Asiye útját keresztezi Mahir, egy ismeretlen idegen, aki segít nekik anélkül, hogy tudná, hogy ezzel a döntéssel megváltoztatja Asiye, a gyermekei és a saját életét is. Asiye bármit megtenne, hogy megvédje a lányát, így elkezdődik egy visszafordíthatatlan utazás, amikor Mahirnak köszönhetően a Demirhan-kúriába menekül. Ott fogja felfedezni, hogy ez nem az üdvösség útja, hanem egy teljesen új csata kezdete ...

Szereplők:
Akin Akinözü, Öykü Karayel, Müfit Kayacan, Meric Aral, Esra Dermancioglu, Sarp Apak, Onur Bilge, Kaan Çakir, Ülkü Duru, Yesim Gül Aksar, ...

 Tst TürkisTár fizetős csoport
Ez a sorozat előfizetés nélkül nézhető a Ne engedd el a kezem HUN
és a Török Star Bazár & Romatikusok facebook-csoportban megosztva.
⇒ Sorozatbarát
 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kadin - Nő (2017-2020)

A sorozat 3 évadban összesen 81 részes. Befejező részét 2020. február 4-én vetítette a török Fox TV.


Történet:
Bahar, egy szerető anya, aki két gyermekével a létfenntartásáért küzd, miközben meg kell birkóznia az élet kihívásaival és fel kell fednie a múlt rejtett igazságait.


Szereplők:
Özge Özpirinçci (Bahar Çesmeli) Caner Cindoruk (Sarp Çesmeli), Seray Kaya (Sirin Sarikadi), Bennu Yildirimlar (Hatice Sarikadi), Kubra Suzgun (Nisan Çesmeli), Ali Semi Sefil (Doruk Çesmeli), Feyyaz Duman (Arif), Serif Erol (Enver Sarikadi), Gökçe Eyüboglu (Ceyda), Yasar Üzer (Yusuf), ...


Saraydizi facebook-csoport
⇒ Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kalbimin Sultani - Szívem szultánája (2018)

A sorozat 8 részes. Befejező részét 2018. augusztus 6-án vetítette a török Star TV.

Történet:
Ez a könnyed, romantikus sorozat török-orosz koprodukcióban készült. Az oszmán uralkodó, II.Mahmud és Anna, egy hírszerző története. A Szultán találkozik Annával, aki az orosz nagykövetségen tanít. Az uralkodó megkéri a lányt, hogy jöjjön a palotába és tanítsa a gyerekeit. Amikor Anna megtudja, hogy ez idő alatt a háremben kell maradnia, úgy dönt, hogy visszautasítja az ajánlatot. Ámde még mindig be kell mennie a palotába, hogy megvédje az apját. Témáját tekintve ez a komédia egy orosz, szabadságát kedvelő lány és az oszmán uralkodó szerelméről szól.

Szereplők:
Ali Ersan Duru (Mahmud), Aleksandra Nikiforova (Anna), Emel Çölgeçen (Esma Sultan), Tansel Öngel (Namik Pasa), Beste Kökdemir (Bezmi-i Alem), Tuncer Salman (Halit Efendi), Taner Rumeli (Musa Aga), Bülent Seyran (Amber Aga), Sadi Celil Cengiz (Zahir), Dmitriy Shcherbina (Rus Elçisi), ...


⇒ Török Romatikusok facebook-csoport
⇒ Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kalp Atışı - Szívdobbanás (2017-2018)

A sorozat 28 részes. Befejező részét 2018. október 28-án sugározta a török Show TV.

Történet:
Eylül egy dacos, makacs diáklány, akiből Ali Asaf professzor, a tanára segítségével egy erős, profi sebész lesz. Évekkel később újra találkoznak. Nem mint tanár és tanuló, hanem mint kész orvosok, akik együtt dolgoznak.

A szerelmüknek számos kihívással és belső konfliktussal kell szembenéznie, mivel a makacs nő nem szívesen engedi a férfit közel a szívéhez. Nem akarja megismételni édesanyja szánalmas sorsát ... 

Szereplők:
Gökhan Alkan (Ali Asaf Denizoglu), Öykü Karayel (Eylül Erdem), Burcu Türünz (Esma Sancak), Basar Dogusoy (Samet Tok), Selahattin Pasali (Alp Sungur), Burak Ceylan (Oguz Dagçakrak), Fatih Dönmez (Selim Can), Demet Altuner (Özgür), Hakan Gerçek (Sinan Tunç), ...

 Török SOKK facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kalp Yarası - Szívfájdalom (2021-2022)

A sorozat ​32 részes. 
Befejező részét 2022.02.21-én vetítette a török "atv" csatorna.

Történet:
A történet kiinduló pontja két nagy múltú család, a Sancakzade és a Vartoglu család gyermekei, Ferit és Hande története, akiket a két család már  szinte kisgyermekkorban összeboronál. A fiatalok elfogadják, hogy ha a föld a földdel, a pénz a pénzzel házasodik, akkor mindenki csak jól járhat. Együtt nőnek fel és már az esküvőjük napját is kitűzik, amikor Ferit szembesül a ténnyel, hogy a menyasszonya, Hande megcsalja. Ferit visszamondja az esküvőt és útban Isztambul felé, véletlenül belebotlik Asyébe, aki egy  nagy terveket dédelgető, életvidám lány. Mivel szülei már korán meghaltak, így egyedül tartja fenn magát. Kötnek egy mindkettőjük számára kedvező szerződést. Így fordulhat elő, hogy az esküvőn két menyasszony és egy vőlegény jelenik meg ... 

Szereplők:
Gökhan Alkan (Ferit Sancakzade), Yagmur Tanrisevsin (Ayse Yilmaz), Merve Çagiran (Hande Varoglu), Toprak Can Adigüzel (Yaman Öztürk), Senay Gürler (Azade Sancakzade), Mahir Günsiray (Adnan Sancakzade), Inanç Konukçu (Sinan Sancakzade), Nail Kirmizigül (Ihsan), Yonca Sahinbas (Vedia), Meltem Gülenç (Zümrüt Varoglu), ...

 Török SOKK facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kan Cicekleri - Vérvirágok (2022-)

A sorozat 2022. december 5-én indult a török Kanal 7 csatornán és jelenleg is tart. Az 1.évada 144 rész lesz és valószínűleg lesz 2.évada is.

Történet:
Dilan története, akitől egyrészt elvették az álmait és reményeit, másrészt Barané, akinek meg kellett házasodnia, hogy véget vessen a viszálynak és megmentse testvérét ettől a körforgástól. Ez a házasság azonban mindkettejük számára börtön, és a nagybátyja, aki szemet vet a vagyonára, újra fel akarja éleszteni a viszályt. Ez a konfliktusokkal teli kapcsolat erős szeleket hoz a két szív közé; vajon ebből a házasságból valódi házasság lesz?

Szereplők:
Barış Baktaş (Baran Karabey), Yağmur Yüksel (Dilan Demir/Karabey), Berkay Çinar (Ali), Selinay Taşol (Zümrut Demir), Nalan Örgüt (Azade Karabey), Erol Yavan (Kudret Karabey), Hasan Balliktaş (Seyit Demir), Hilal Kuvvet (Hanife Demir), Yilmaz Ulutaş (Hasan Karabey), Ekrem Aral Tuna (Cevdet Demir), Dilek Güler (Cevriye Demir), Ceyda Pınar (Derya Yildiz), ...

 Török Sorozatok Imádói facebook-csoport
 Sorozatbarát
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kanaga (2018)

13 részes internetes minisorozat, mely 2018-ban jelent meg.


Történet:
Mardin Tamay a régész apját kutatja, aki feltételezhetően 30 éve halott. Utazásánál nem csak a valódi énjét fogja felfedezni, de rájön, hogy ő a Kanaga néven ismert misztikus figurák egyike.


Szereplők:
Mehmet Günsür (Mardin Tamay), Yaz Yüceil (Yaz), Kevork Malikyan (Enki Tamay), Ali Yalgin (Lars), Caterina Mongiò (Mia), Ertugrul Dogan (Sehmus Yildirim), Ali Ersoy (Hacker), Sibel Günsür (Melek Tamay), Ali Günsür (Child Mardin), Arda Tümer (Arda), ...


 Török Teasarok Hírességekkel facebook-csoport
 Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kanatsız Kuşlar - Szárnyatlan Madarak (2017-2018)

A sorozat 46 részes. Befejező részét 2018. május 24.én vetítette a török aTV.

Történet:
A történet négy fiatal nővér történetét meséli el, akik minden erejükből harcolnak, hogy életben maradjanak, és egy gyönyörű fiatal anyáról, aki mindenféle áldozatot elvisel gyermekeikért. Látni fogjuk a rosszat a jóból, a jót a gonosztól, és azokat az életeket, amelyek a boldogság érdekében születnek.

Szereplők:
Melis Tüzüngüç (Zeynep), Ümit Kantarcilar (Onur), Ahmet Varli (Ahmet), Deniz Bolisik (Nefise), Fatih Al (Muzaffer), Servet Pandur (Azime), Seda Turkmen, Evren Bingöl, ...


 Török Koktél! facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kanunsuz Topraklar - Törvénytelen földek (2021-2022)

A sorozatot 16 részes. Befejező részét 2022. február 9-én sugározta a török FOX csatorna.

Történet:
A történet a 30-as években játszódik. Egy lehetetlen szerelem történetét tárja elénk Davut, a bányász és Gülfem a szénbánya tulajdonos lánya között ...


Szereplők:
Esra Bilgic (Gülfem), Murat Daltaban (Malik), Arif Diren (Tegmen Sezai), Ali Erkazan (Tahir), Ugur Günes (Davut), Onur Kaya (Eyüp), Necip Memili (Ali Gelik), Hazar Motan (Findik Hatçe), Serdem Paçal (Fikriye), Eylül Su Sapan (Behice), ...


 Cesur ve Güzel, és még több török sorozat facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kara Ekmek - Fekete kenyér (2015-2016)

A sorozat 37 részes, befejező részét 2015. december 25-én vetítette a török ATV.
Technikai okokból a 37 török rész feliratozása százegyenként 40-60 perces részben történik meg.

Történet:
Asiye egy nagyratörő álmokkal és ambíciókkal rendelkező, szegény környéken élő fiatal lány, akinek minden napja a túlélésről szól brutális mostohaanyja és zsarnok apja mellett. Egy pillanat alatt, az élete oly módon változik meg, amire soha nem számított. Mintha nem lenne számára elég nehéz az élet, teherbe esik szerelmétől. A szeretője azonban nem hajlandó kényszerből feleségül venni, ezért Asiye a benne felhalmozódott nyomás és a férfi “árulása” miatti csalódottság következtében egy késsel megszúrja a férfit.
Nem marad más út számára, mint elmenekülni a környékről, amelyet Asiye már egyébként sem tudott elviselni. Testvére nem hagyja egyedül Asiyet menekülése során. A két nővér, mivel nincs pénzük, stoppolni kényszerülnek. Az autós, aki felveszi őket (Cetin) az ország egyik gazdag családjának az unokája. A menekülésük azonban más irányba vezet, mint amire számítanak, és ez örökre megváltoztatja négy ember sorsát.

Szereplők:
Özlem Yılmaz (Asiye/Selen), Engin Hepileri (Taylan), Ushan Çakır (Çetin), Altan Erkekli (Salim), Gülçin Santırcıoğlu (Pervin), Elifcan Ongurlar (Mine), Anıl İlter (Ali), Başak Daşman (Hale), Hale Akınlı (Kadriye), Gönen Aykaç (Semra), Berkay Tulumbacı (Berkant), Ali Barışık (Mehmet), ...

 Török Teasarok Hírességekkel facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kara Para Aşk - Piszkos pénz, szerelem (2014-2015)

A sorozat 2 évadban összesen 54 rész. Bejefező részét 2015.07.15-én sugározta a török ATV.

Történet:
A pénz és a kapzsiság mérgezett világában Ömer Demir nyomozóként dolgozik. Párjával, Sibellel már az esküvőjüket tervezik, amikor a lányt hirtelen holtan találják. Menyasszonyának halála és a vád, hogy egy gazdag üzletemberrel csalta őt, Ömert mélységes szomorúságba taszítja. A férfi azonban ismerte szerelmét és tudja, hogy nem minden az aminek látszik.

Elif ékszertervezőként dolgozik Rómában. Amikor haza látogat Isztambulba, megtudja, hogy édesapja meghalt egy balesetben. Kiderül, hogy tökéletesnek hitt apja rengeteg pénzzel tartozik a maffiának. A család nem tud fizetni, így a maffia emberei elrabolják Elifet és húgát, Nilüfert. Elfiet elengedik, Nilüfert viszont fogva tartják egészen addig, amíg Elif ki nem fizeti az adósságot. Míg Ömer eszeveszetten keresi az igazságot, Elif mindent megtesz, hogy családját megvédje és apja hibáit helyrehozza. Ezáltal pedig a két fiatal élete összefonódik.

Szereplők:
Engin Akyürek (Ömer), Tuba Büyüküstün (Elif), Erkan Can (Tayyar), Damla Colbay (Demet), Bedia Ener (Fatma Andaç), Elif Inci (Melike), Emre Kizilirmak (Levent), Saygin Soysal (Metin), ...

 Török Hírességek Hungarian Fan Club blog
⇒ Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kara Sevda - Végtelen szerelem (2015-2017)

A sorozat 2 évadban összesen 74 részes. Befejező részét 2017. február 21-én vetítette a török Star TV.


Történet:
Kemal és Nihan egy véletlen folytán találkoznak, de szerelmük útjába áll a gazdag és gátlásokat nem ismerő Emir. Vajon mennyi ármány és megpróbáltatás árán ér révbe ez a végtelen szerelem?


Szereplők:
Burak Özçivit (Kemal Soydere), Neslihan Atagül (Nihan), Kaan Urgancioglu (Emir), Orhan Güner (Hüseyin), Nese Baykent (Vildan), Zeyno Eracar (Fehime), Ruzgar Aksoy (Tarik), Hazal Filiz Küçükköse (Zeynep), Burak Sergen (Galip), ...


⇒ Török Hírességek Hungarian Fan Club blog

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kara Tahta - Fekete Tábla (2022-)

A sorozat 20 részes. Befejező részét 2022. augusztus 31-én vetítette a török TRT1 csatorna.


Történet:
Mivel társai a gimnáziumi évek alatt zaklatják, Atlasnak el kell hagynia szülővárosát, az édesanyjával együtt. Évekkel később befejezi tanulmányait és szülővárosának egykori iskolájába kerül matematikatanárnak. Vajon véletlen egybeesésről van szó? Visszatérése után Atlas szembesül a zaklatóival, akik majdnem a halálát okozták és az apjával, aki nem vett tudomást az őt ért zaklatásokról. És ott van Irmak, a lány, aki elrabolta a szívét ...


Szereplők:
Furkan Andıç (Atlas Kandemir), Miray Daner (Irmak), Cengiz Bozkurt (Arif Kandemir), Kerem Arslanoğlu (Bekir Yıldırım), Çiçek Dilligil (Sevgi), Mine Tüfekçioğlu (Ülfet), Onur Durmaz (Cafer), Yasemin Yazıcı (Esra), Nizam Namidar (Hikmet), Selen Uçer (Münevver), ...


⇒ Török Koktél! és Török sorozatok világa - együtt

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Karadağlar  (2010-2011)

A sorozat 41 részes. Befejező részét 2011. augusztus 22-én vetítette a török Show TV.

Történet:
Ez a sorozat Halit Karadağ és fiai történetét meséli el. Rávilágít a szegénység és a nyomor nehéz éveire az oszmán fényűző időszakokban. A Payidar Village története mögött látszódnak küzdelmek, családi kapcsolatok, szeretet, hűség, hit és a mély szakadék a falu gazdag urai és a szegény emberek élete között.


Szereplők:
Erdal Özyağcılar (Halit Karadağ), İbrahim Çelikkol (Gülali Karadağ), Korel Cezayirli (Kadir Karadağ), Burak Sağyaşar (Selahattin Karadağ), Ahmet Rıfat Şungar (Cemal), Hatice Şendil (Gülhayat), Zeynep Özyağcılar (Nazlı), Gökhan Mete (Seyit), Güzin Özyağcılar (Esma), Hale Akınlı (Marika), Aliona Bozbey (Zuhal), ...

Ne engedd el a kezem HUN facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Karadayı (2012-2015)

A sorozat 3 évadban összesen 115 részes. Magyar felirattal ellátva csak az 1. és 2. évad (75 rész) készült el. A sorozat befejező részét 2015. június 15-én sugározta a török ATV.

Történet:
Mahir az igazságosságért küzd. Ki akarja szabadítani apját, Nazif Karát a börtönből. Még ügyvédjelöltként csatlakozik az isztambuli bírósághoz, hogy apja ügyét kivizsgálja. A sors úgy hozza, hogy a maga útját választja. Egy útkereszteződésnél áll, ahol választania kell Feride, apja ügyének bírája és az apja között.
Ez a lenyűgöző történet bontakozik ki a sorozatban, ami visszavezet az 1970-es évek varázslatos Isztambuljába, annak minden varázsával és misztikusságával. Isztambul városát gyönyörűen ábrázolja, ahogy bemutatja a hely történelmi pompáját és elbűvölő lakóit.

Szereplők:
Kenan Imirzalioglu (Mahir Kara), Bergüzar Korel (Feride Sadoglu), Çetin Tekindor (Nazif Kara), Riza Kocaoglu (Yasin 'Kibrit' Ulutas), Ozan Agaç (Ismet), Ulas Tuna Astepe (Orhan Kara), Erkan Avci (Necdet Güney), Deniz Sen Hamzaoglu (Bülent Tiryaki), Elif Sönmez (Ilknur Tiryaki), Leyla Lydia Tugutlu (Söngül Kara), ...

 Karadayi Hungary facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Karagül - Fekete rózsa (2013-2016)

A sorozat 4 évadban 125 részes. A befejező részt 2016. június 10-én sugározta a török FOX csatorna.

Történet:
Egy erős anya története, aki megpróbál új életet kezdeni, miután férje halála és az összes pénz elvesztése után három gyermekével együtt elhagyja a várost, és a családjához költözik a faluba.

Szereplők:
Ece Uslu (Ebru Samverdi), Mesut Akusta (Kendal Samverdi), Hülya Duyar (Emine Samverdi), Hilal Altinbilek (Ozlem Samverdi), Mert Yazicioglu (Baran Samverdi), Sevda Erginci (Ayse Özalp), Ayça Aysin Turan (Ada Samverdi), Ilayda Çevik (Maya Samverdi), Arda Erkuran (Ruzgar Samverdi), Can Atak (Asim Samverdi), Turan Selçuk Yerlikaya (Riza), ...

 Török Bagázs facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Karayilan - Fekete kígyó (2007-2008)

A sorozat 18 részes, befejező részét 2008. április 22-én sugározta a török ATV.

Történet:
Az első világháború előtt Memed épp befejezi a hét éves katonai szolgálatát és visszatér falujába, Antepbe. Antep brit katonai invázió alatt áll, amit a helyi bandák szívesen használnak ki. Apja arra kéri, hogy harcoljon a helyiekért, de Memed visszautasítja. Soha többé nem szeretne az erőszakhoz visszatérni. A környékre jellemző igazságtalanság és kegyetlenség miatt azonban rájön, hogy a békéhez újra fegyvert kell fognia. Így lesz ő a Karayilan, vagyis a Fekete Kígyó.

Szereplők:
Serkan Genç (Vasilli), Arif Erkin Güzelbeyoglu (Mamo Aga), Binnur Kaya (Antepli Emine), Murat Taygur (Faik), Selen Öztürk (Asiye), Bülent Inal (Kara Yilan), Begüm Birgören (Elvan), Serap Aksoy (Belkis), ...


 Török SOKK facebook-csoport
 Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kardeş Çocukları - Testvér gyermekek (2019)

A sorozat 2 évadban összesen 21 részes. Befejező részét 2019. október 8-án vetítette a török Star TV.

Történet:
Ümran és Umay két testvér, akiknek az álmai és a vágyai teljesen különbözőek:
Életük különböző utakon jár, viszont most újra találkoznak. Sorsuk pedig Hayal és Hayat, a lányaik legnagyobb próbája is lesz.

Szereplők:
Mehmet Aslantug (Yildirim Sener), Ayça Bingöl (Ümran Cetin), Nur Fettahoglu (Umay Karay), Afra Saraçoglu (Hayat Cetin), Engin Alkan (Tarik Resat Karay), Alara Turan (Hayal Karay), Elif Cakman (Kevser), Batuhan Eksi (Onur), Handan Yildirim (Zehra), ...


⇒ KC-Kardes Cocuklari magyar facebook-csoport
⇒ Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kardeşlerim - Testvéreim (2021-)

A sorozat 2021. február 20-án indult a török ATV csatornán és vetítése jelenleg is tart.

Történet:
A négy testvér, Kadir, Ömer, Asiye és Emel élete egy csapásra megváltozik, amikor szüleik egy autóbalesetben meghalnak. Şengül néni mindent megtesz, hogy végleg megszabaduljon tőlük, Akif Atakul pedig megpróbálja leleplezni őt. Míg Kadir testvérei ellátásáért éjjel-nappal munkát keres, addig Ömer és Oğulcan komoly bajba kerülnek. Ez a helyzet a gazdag és szegény gyermekek közötti harc kezdetévé válik, amely soha nem fog megszűnni ...

Szereplők:
Celil Nalcakan (Akif Atakul), Halit Özgür Sari (Kadir Eren), Cüneyt Mete (Orhan Eren), Ahu Yagtu (Suzan Manyasli), Fadik Sevin Atasoy (Sengül Eren), Simge Selçuk, Yigit Koçak (Ömer Eren), Aylin Akpinar (Emel Eren), Su Burcu Coskun (Asiye Eren), Cihan Simsek, ...


⇒ Ne engedd el a kezem HUN facebook-csoport
⇒ Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kasaba Doktoru - Városi Doktor (2022-2023)

A sorozat 32 részes. Befejező részét 2023. január 18-án vetítette a török TRT1 csatorna.

Történet:
A sorozat a koreai Dr. Romantic sorozat adaptációja. Az egyik főszereplő a tehetséges és ígéretes Ömer, aki úgy döntött, hogy orvos lesz, miután elvesztette apját. A másik Kemal, a legendás sebész, aki életeket ment. Útjuk egy városi kórházban fogja keresztezni egymást. Ez a városi kórház összehozza Kemalt, Ömert és a harmadik főszereplőt az idealista doktort, Leylát. Ennek a három orvosnak a küzdelméről szól a sorozat. Míg az orvosok között folytatódik a heves verseny, nem tart sokáig Ömernek, hogy beleszeressen Leylába. Másrészt, ott van Dr. Kemal, aki Ömert megmentőnek tekinti, mivel új ajtókat nyitott neki és lehetővé tette, hogy orvos legyen. Miközben Kemalt keresi, Ömer mindent megtesz, hogy csatlakozzon a sebész személyzethez. Nem tart sokáig, hogy Ömer és Kemal találkozzanak ...

Szereplők:
Deniz Can Aktaş (Ömer), Hazal Subaşı (Leyla), Ozan Akbaba (Ali), Vildan Atasever (Mine), Sinam Albayrak (Yalçın), Özgün Karaman (Bora), Barış Yıldızı (Turgut), Sinan Demirer (İhsan), ...

Török Világ - Új menyasszony csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kayip - Eltűnt (2013-2014)

A sorozat 18 részes, befejező részét 2014. január 27-én vetítette a török Kanal D csatorna.

Történet:
Egy éjszaka hirtelen elrabolnak egy kisfiút, Keremet. A sorozat a család küzdelméről szól, hogy megtalálják elrabolt gyermeküket és közben olyan titkokat tár fel, amiket eddig mindenki magában hordott.

Szereplők:
Mete Horozoglu (Mehmet Katranci), Asli Enver (Özlem Albayrak), Kaan Tasaner (Kemal Özdemir), Dolunay Soysert (Leyla Sarman Özdemir), Ilker Kaleli (Faik Sasmaz), Kürsat Alniaçik (Murat Sarman), Menderes Samancilar (Hasan Deliorman), Ferit Kaya (Bekir Çimen), Erhan Can Kartal (Kerem Özdemir), Yildiray Sahinler (Metin Sönmez), ...


⇒ Török Teasarok Hírességekkel facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kazara Aşk - Véletlen Szerelem (2021)

A sorozat 13 részes, befejező részét 2021. szeptember 30-án vetített a török Star TV csatorna.

Történet:
EA sorozat két fiatal történetét mondja el, akik új oldalt nyitnak életükben, egy viccesre sikeredett véletlen találkozás után.

Szereplők:
Ümit Kantarcilar (Civan Saydam), Sude Zulal Güler (Simal Karadeniz), Servet Pandur (Neval Saydam), Ugur Çavusoglu (Tahsin Saydam), Selin Isik (Nazli Çiçek), Sadi Celil Cengiz (Okan Saydam), Aycan Koptur (Vildan Parlak Saydam), Burak Tamdogan (Dursun Karadeniz), Deniz Altan (Asli Tetik), Nalan Örgüt (Meryem), Öykü Candanadam (Emine Karadeniz), ...

⇒ Török Koktél! facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kefaret Bűnbánat (2020-2021)

A sorozat 35 részes. Befejező részét 2021. július 29-én vetítette a török FOX csatorna. 

Történet:
Zeynep középiskolai tanár, aki tökéletes életet él férjével, Dr. Ahmettel és gyermekeivel, Cannal és Eliffel. Zeynep életét tönkreteszi, amikor a lánya eltűnik, mely következtében sok titokra derül fény családtagjaival és barátaival kapcsolatban. A lánya eltűnése utáni 5 évben Zeynep élete teljesen zátonyra fut, családja és barátai szép lassan elkopnak mellőle és csak egyetlen ember marad, aki mindvégig kitart mellette: Sinan, aki Zeynep lányának eltűnése során nyomozott. Azonban ez az ügy nem csak Zeynep életét változtatja meg, hanem Sinanét is: mindent felad, elveszíti munkáját, anyagilag is tönkremegy.

Szereplők:
Nurgül Yesilçay (Zeynep Gökmen Çinarli), Mert Firat (Sinan Demir), Yurdaer Okur (Ahmet Çinarli), Özge Özacar (Meltem Serez), Ege Kökenli (Nil Anil), Aysegül Cengiz (Münevver Demir), Mine Kiliç (Arzu Kendir), Ayberk Aladar (Emre), Efe Deprem (Mehmet), Enis Yildiz (Elif'i Kaçiran Adam), ...

⇒ Török Teasarok Hírességekkel facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kendi Düsen Ağlamaz - Ne sírj, ha elesel (2023-)

A sorozat 2023. június 22-én indult a török TRT1 csatornán és jelenleg is tart.

Történet:
Alize, aki születése napján elvesztette édesanyját, egy gyönyörű, de nagyon önző fiatal lány, akit apja elkényeztetett és felnevelt. Alize, aki megőrül, amikor megtudja, hogy az apja újra férjhez megy, úgy dönt, hogy bosszúból házasságot színlel egy olyan férfival, akihez az apja soha nem engedné feleségül menni. A dolgok azonban nem a tervek szerint alakulnak.

Szereplők:
Hakan Yilmaz (Nurettin Soner), Selen Soyder (Sinem Devran), Enes Kocak (Serkan Darica), Eylül Tumbar (Alize Soner Darica), Hivda Zizan Alp (Serap Biçakçi), Yonca Sahinbas (Esma Soner), Berat Yenilmez (Kadir Darica), Yigit Kalkavan (Bahattin), Serhan Onat (Alp Demirkan), Beste Yarali (Bahar), Çagla Boz (Tugçe), ...

 Török Világ magyarul facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Keskin Bıçak - Éles kés (2010-2011)

A sorozat 8 részes, befejező részét 2011-ben vetítette a török FOX csatorna.

Történet:
Egy nő és két férfi bosszújának és szerelmének története, akiknek útjai Bursában keresztezik egymást és szerelmüket, hogy elszámolhassanak a múltjukkal egy eseményen, amely egy boldog éjszakán kezdődött és hogy szerelmet keressenek ...

Szereplők:
Emre Tetikel (Harun), Emir Benderlioglu (Cetin), Ibrahim Celikkol (Mithat), Hande Dogandemir (Asli), Defne Kayalar, Pamir Pekin (Kemal), Salih Sarikaya (Suleyman), Alptekin Serdengeçti (Karacabey), Bahar Yanilmaz (Zuhal), Perihan Ünlücan, ...

Ne engedd el a kezem HUN facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kimse Bilmez - Senki se tudja (2019)

A sorozat 27 részes. Befejező részét 2019. december 29-én vetített a török ATV.

Történet:
Egy szokatlan szerelmi történet Sevdáról és Aliról. Sevda arról álmodik, hogy egyszer sztár lesz.Ali egy rejtélyes  múltú fiatalember. Sevdát egy híres márka arcának választják, ám közben megtudja, hogy a testvére egy kegyetlen maffiózó, Pilot, kezébe került. Ha a fiú nem fizet, megölik. Miközben a megoldást keresi a testvére megmentésére, egy fanatikus szerelmessel, Uygar Sarıkayával és embereivel kerül szembe.

Sevda elmenekül és Ali Hüroğlu házában talál menedéket. "Ali tanítónak" - ahogy jótettei miatt hívják őt az emberek - egyetlen célja van az életben: megtalálni elveszett testvérét. Ali házába érve Sevda élete gyökeresen megváltozik, ám ez Ali életét is megváltoztatja.
Ugyanakkor Uygarnak esze ágában sincs lemondani Sevdáról. Ali egy múltbéli lezáratlan ügye lehetetlenné teszi, hogy együtt legyen Sevdával.

Szereplők:
Keremcem (Ali Hüroglu), Özgü Kaya (Sevda Egilmez), Burak Serdar Sanal (Pilot), Zeynep Elçin (Duygu Selvin), Ferdi Kurtuldu (Hüdaverdi), Selda Özbek (Meral Selvin), Hakan Altiner (Ilhan Selvin), Adnan Biricik (Kurtbey), Özlem Baskaya (Hayriye Egilmez), ...


⇒ Ne engedd el a kezem HUN facebook-csoport
⇒ Sorozatbarát

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kiralik Aşk - Kiadó szerelem (2015-2017)

A sorozat 2 évadban összesen 69 rész. Befejező részét 2017. január 20-án sugározta a török Star TV.

Történet:
Éppen amikor Defne már azt mondta volna, hogy mindennek vége, egy csodával találja szemben magát és nem tud rá nemet mondani. Belemegy egy 6 hónapos szerelmi játékba, ami során el kell csavarnia az ország legsikeresebb üzletemberének a fejét. Ráadásul éppen az a férfi válik a legfontosabb segítőjévé a cél felé vezető úton, akibe valóban szerelmes. Időközben ez a félelmetes kavarodás őrült szerelmi háromszöggé alakul. Defnének szembe kell néznie az élet egyik leghúsbavágóbb kérdésével: mi választjuk a szerelmet, vagy a szerelem választ minket?

Szereplők:
Elçin Sangu (Defne), Baris Arduç (Ömer), Salih Bademci (Sinan), Nergis Kumbasar (Neriman), Levent Ülgen (Necmi), Kerem Firtina (Ismail), Sanem Yeles (Nihan), Onur Büyüktopçu (Koray), Osman Akca (Serdar), ...


 Török SOKK facebook-csoport
 Sorozatbarát (valaki más fordításában)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kiraz Mevsimi - Cseresznyeszezon (2014-2015)

A sorozat két évadban 59 részes. Befejező részét 2015. 11.28-án vetítette a török FOX csatorna.

Történet:
Öykü legnagyobb álma, hogy sikeres divattervezővé váljon. Édesanyjával és kis testvérével él. Gyerekkora óta szerelmes a legjobb barátja, Burcu testvérébe, Metébe, ám Mete nem érzi ugyanazt. Egy nap Mete beleszeret Öykü önző barátjába, Seyma-ba, így Öykü lemond róla. Öykü véletlenül találkozik Mete legjobb barátjával és üzleti partnerével, Ayazzal. Ayaz azonnal beleszeret Öykübe. Egy napon Burcu, Öykü barátja egy doboz csokoládét küld Metének egy szerelmes üzenettel, ám Öykü nevét írja alá. Öykü rájön és elindul Mete irodájába, hogy elvegye az üzenetet, mielőtt bárki meglátná. Mire megérkezik, Ayaz már elolvasta a jegyzetet és rájön, hogy a kedves lány szerelmes a legjobb barátjába.

Ám ekkor megérkezik Mete és megkérdezi, kié az ajándék. Öykü, szégyellve és félve a reakciójától, azt mondja, hogy az ajándékot Ayaznak hozta és azt mondja Mete-nek, hogy szerelmes a barátjába, ami persze hazugság. Tehát Ayaz és Öykü úgy tesznek, mintha egy pár lennének, amíg el nem kezdenek valódi szerelmet érezni egymás iránt.

Szereplők:
Özge Gürel (Öykü Acar), Serkan Çayoglu (Ayaz Dinçer), Nilperi Sahinkaya (Seyma Çetin), Daghan Külegeç (Mete Uyar), Nihal Isiksaçan (Burcu Uyar), Aras Aydin (Emre Yigit), Fatma Toptas (Sibel Korkmaz), Serkan Börekyemez (Ilker Korkmaz), Neslihan Yeldan (Önem Dinçer), ...


⇒ Török sorozatok - Isztambuli menyasszony facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kirli Sepeti - Szennyeskosár (2023-)

A sorozat 2023. szeptember 24-én indult a török FOX csatornán és jelenleg is tart.

Történet:
A sorozatban, amely Isztambul egyik leggazdagabb negyedében, egy butik-komplexumban dolgozó szobalányok és munkaadóik összefonódó életéről szól, tanúi lehetünk annak is, hogy mekkora szakadék tátong a fentiek és az alul lévők között. A Dirty Laundry című sorozatban a szerelem, a titkok, a hazugságok és három nő történetét követhetjük nyomon, akik mindezek ellenére háttal állnak egymásnak; hol megríkatva, hol megnevettetve minket ...

Szereplők:
Ayça Bingöl (Songul), Ceren Moray (Hayrire), Cansu Tosun (Medine), Serkay Tütüncü (Kahraman), Halil Ibrahim Ceyhan (Murat), Gözde Seda Altuner (Nergis), Melisa Döngel (Aylin), Bestemsu Özdemir (Yasemin), Aleyna Özgeçen (Ilkgül), Deniz Sarikas (Ahmet), ...

 Török világ magyarul és Török szerelmek facebook-csoport közösen

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kırmızı Oda - Piros szoba (2020-2022)

A sorozat 61 részes. Befejező részét 2022. február 18-án vetített a török TV8 csatorna.

Történet:
A sorozat eseményei egy pszichológiai klinika körül forognak. Pszichiátriai betegek egy csoportjának történetei és attitűdjei, akik gyakran jelentkeznek és akik különböző eseményeket éltek meg a fájdalom és az öröm között. A klinika alkalmazásában lévő egyik pszichiáter próbálja kezelni őket. Úgy tűnik, hogy a "Vörös szoba" egy új török sorozat, amely társadalmi dráma. Valós eseményekkel és már megtörtént kérdésekkel foglalkozik. A "Vörös szoba" című könyvből készült.

Szereplők:
Binnur Kaya (Doktor Hanım), Tülin Özen (Doktor Piraye), Burak Sevinç (Doktor Deniz), Meriç Aral (Doktor Ayşe), Halit Özgür Sarı (Klinik Müdürü Murat), Gülçin Kültür Şahin (Sekreter Tuna), Sezin Bozacı (Kafe Görevlisi Aynur), Baran Can Eraslan (Çaycı Hüseyin), Tansel Öngel (Tarık), ...

 A piros szoba facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kış Güneşi - Téli nap (2016)

A sorozat 18 részes, befejező részét 2016. május 22-én sugározta a török Show TV.

Történet:
Efe és Mete egy ikerpár, akik gyermekkorukban egy baleset során elszakadtak egymástól. Efe hét éves korában tanúja lesz édesapja meggyilkolásának, a baleset során pedig elveszíti az emlékezetét és egy szegény családhoz kerül. Húsz évvel később Efe halászként dolgozik, míg testvére Mete a család cégéhez kerül és feleségül veszi gyermekkori barátját, Nisant.

Amikor a két testvér újra találkozik, egyetlen közös céljuk lesz, hogy megbosszulják apjuk meggyilkolását. Efe húsz év elteltével, testvére Mete bőrébe bújva visszatér a családjához és megpróbál bosszút állni azokon, akik elvették az apja és az ő életét.

Szereplők:
Şükrü Özyıldız (Mete / Efe), Aslı Enver (Nisan), Şenay Gürler (Leyla), Mahir Günşiray (Mazhar), Başak Parlak (Seda), Hakan Gerçek (Yakup), Berrak Kuş (Sumru), Mehmet Esen (İsmail), Gamze Süner Atay (Fatma), Emre Bulut (Burak), ...


 Török Hírességek Hungarian Fan Club blog

---------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Kızılcık Şerbeti - Áfonya szerbet (2022)

A sorozat 2022. október 8-án indult a török Show TV és jelenleg is tart.
 
Történet:
A történet a két eltérő kultúrájú család gyermekei, Doğa és Fatih villámházasságát követően kialakuló, megdöbbentő eseményekről szól.

Szereplők:
Barış Kılıç (Ömer Ünal), Evrim Alasya (Kıvılcım Arslan), Sıla Türkoğlu (Doğa Korkmaz), Doğukan Güngör (Fatih Ünal), Sibel Taşçıoğlu (Pembe Ünal), Müjde Uzman (Alev Arslan), Settar Tanrıöğen (Abdullah Ünal), Aliye Uzunatağan, Feyza Civelek, Ceren Yalazoğlu Karakoç, Emrah Altıntoprak, Feray Darıcı, ...

 Török Bagázs facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Kızım - Lányom (2018-2019)

A sorozat 34 részes. Befejezőt részét 2019. május 31-én vetítette a török TV8 csatorna.
 
Történet:
A produkció egy nyolc éves Öykü nevű lány történetét meséli el. Nagyon empatikus és érzékeny a körülötte lévő dolgokra, de van egy titka, amelyet senkinek sem tud elmondani. Amikor a nagynénje, aki születése óta nevelte, elhagyja, Öykünek meg kell találnia az apját, Demirt. Sajnos Demir egy felelőtlen felnőtt és egy árvaházban nevelkedett gazembert letartóztatnak azon a napon, amikor Öykü keresi őt. Elengedik azzal a feltétellel, hogy gondoskodjon a lányáról. Demir nem akar Öyküvel élni, akit akkor ismert meg, és megpróbál megszabadulni a lánytól. Életüket azonban megváltoztatja a gyönyörű Candan ...

Szereplők:
Bugra Gülsoy (Demir Göktürk), Beren Gokyildiz (Öykü), Leyla Lydia Tugutlu (Candan), Serhat Teoman (Cemal Eröz), Tugay Mercan (Ugur), Sinem Ünsal (Sevgi Günay), Deniz Ali Cankorur (Mert), Eliz Nese Çagin (Ilayda), Suna Selen (Müfide), Faruk Barman (Murat), ...

 Ne engedd el a kezem HU facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Kördüğüm - Elágazás (2016)

A sorozat 2 évadban összesen 31 részes, befejező részét 2016. június 7-én sugározta a török FOX csatorna.


Történet:
Naz gyermekorvosként dolgozik, de sajnos elvetél a terhesség alatt. Annak ellenére, hogy a férje újra szeretne próbálkozni, ő nem szeretné újra átélni a történteket.
Olaszországba utazik egy konferenciára, ahol találkozik Ali Nejatnal ...

Szereplők:
Ibrahim Celikkol (Ali Nejat), Alican Yücesoy (Umut), Belçim Bilgin (Naz), Rojda Demirer (Neslihan), Ayda Aksel (Aysen), Ferit Aktug (Genco), Yelda Alp (Aysegül), Ege Aydan (Ayhan), ...


 Török SOKK facebook-csoport
 Sorozatbarát

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kraliçe - Királynő (2023)

A sorozat 2023. március 22-én indult a török KanalD csatornán és jelenleg is tart.
 
Történet:
Ates, az ország egyik leghíresebb kosárlabdázója és felesége, Deniz boldog házasságban élnek. Amikor Ates neve egy nagy botrányba keveredik, életük a feje tetejére áll.

Szereplők:
Burcu Özberk (Deniz Gencer Akça), Gökhan Alkan (Ates Akça), Selin Sekerci (Zeynep Gencer), Özgün Karaman (Ali Gencer), Selin Isik (Ipek), Özgür Cem Tugluk (Engin), Afra Karagöz (Duygu), Bülent Düzgünoglu, Ayse Akin (Narin), Ferhat Yilmaz (Kulüp Baskani), ...

Ne engedd el a kezem HUN facebook-csoport

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kudüs Fatihi Selahaddin Eyyubi - Selahaddin, Jeruzsálem hódítója (2023-)

A sorozat 2023. november 13-án indult a török TRT1 csatornán és jelenleg is tart.
 
Történet:
A sorozat a 12. századi muszlim uralkodó, Szaladin életére és Jeruzsálem meghódítására összpontosít. Szaladin keresztes lovagok elleni küzdelmeire és csatáira koncentrál, valamint arra a céljára, hogy uralma alatt egyesítse Szíria, Észak-Mezopotámia, Palesztina és Egyiptom muszlim területeit.

Szereplők:
Ali Ersan Duru (Turansah) Zeynep Kumral (Fatma), Kaan Çakir (Nusreddin), Erdinç Gülener (Omer Mella), Ece Özdikici (Berra), Sezgin Erdemir (Sirkuh), Seda Yildiz (Necmeddin Eyyubi), Özgür Cem Tugluk (Pars), Hakan Vanli (Emir Reyhani), Kagan Uluca (Baldvin), ...

 Török Bagázs facebook-csoport

--------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Kulüp - A klub (2021)

A sorozatot 2021. november 5-én indította el a Netflix internetes platform. Az 1.évada (2021-ben) 6 részes, a 2.évada (2022-ben) 4 részes, a 3.évada (2023-ban) 10 részes lett. Nem lehet tudni, hogy lesz-e folytatás.

Történet:
Az 1950-es évek kozmopolita Isztambuljában egy zűrös múltú anya egy éjjeli mulatóban dolgozik, hogy viszontláthassa és segíthesse lázadó lányát, akit nem nevelhetett fel.

Szereplők:
Gökçe Bahadir (Matilda Aseo), Baris Arduç (Ismet Denizer), Asude Kalebek (Rasel Aseo), Salih Bademci (Selim Songür), Metin Akdülger (Orhan Sahin), Firat Tanis (Çelebi), Merve Seyma Zengin (Tasula), Sezer Aricay (Haci), Doganay Ünal (Bahtiyar), Istar Gökseven (Ali Seker), ...


 Török Sorozatok Világa - TSV facebook-csoport

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kuş Uçuşu · A következő nemzedék (2022)

A sorozat 8 részes, 2022. június 3-án tette közzé a Netflix internetes platform.

Történet:
Egy ifjú rajongónak sikerül beférkőznie egy tapasztalt hírolvasó szerkesztőségébe, de hamarosan megismeri az ambíció, az irigység és a szereplési vágy sötét oldalát.

Szereplők:
Birce Akalay (Lale Kiran), Miray Daner (Asli Tuna), Ibrahim Celikkol (Kenan Sezgin), Burak Yamantürk (Selim Kiran), Irem Sak (Müge Türkmen), Defne Kayalar (Gül), Laura Post (Lale), Nejat Isler (Narrator), Connor Fogarty (Kenan), ...

 Török Sorozatok Világa - TSV facebook-csoport

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kusursuz Kiracı - Tökéletes bérlő (2022-)

A sorozat 6 részes, befejező részét 2022. október 4-én vetítette a török FOX csatorna.

Történet:
Mona egy fiatal nő, aki árvaházban nőtt fel. Az internetes újságnak dolgozik, és az utóbbi időben Isztambul különböző részein történt házgyújtogatásokról tudósít. Egy nap, amikor a tűzvészről szóló hírekhez megy, találkoznak a fotóriporter Yakuppal. A híradóból visszatérve Mona látja, hogy a ház tulajdonosa, akivel már összeveszett, az ajtó elé tette a holmiját, és most hajléktalan. Mivel árvaházi barátnője, a most rendőrként dolgozó Leyla titkos küldetésben van, kénytelen átmeneti megoldásként elfogadni új ismerőse, Yakup ajánlatát, hogy bérlő legyen a házában. Mona azonban már az első napon, amikor beköltözik a lakásba, rájön, hogy furcsa dolgok történnek a Yuva Apartmanban.

Szereplők:
Dilan Çiçek Deniz (Mona), Serkay Tütüncü (Yakup Ortaç), Melisa Döngel (Leyla), Özlem Tokaslan (Hamiyet), Ruhi Sari (Sami), Beyti Engin (Cüneyt Göktürk), Ümmü Putgül (Sabahat Göktürk), Umut Kurt (Nihat Dinç), Deniz Cengiz (Suzi), Hasan Sahinturk (Muzaffer Ortaç), ...

 Török Világ - Városi Doktor facebook-csoport

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kuzey Yıldızı İlk Aşk - Sarkcsillag (2019-2021)

A sorozat 2 évadban 64 részt élt meg. Befejező részét 2021. május 15-én vetítette a török Show TV.

Történet:
Egyszerű neveltetés után Kuzey az észak-törökországi szülővárosából Isztambul nagyvárosába költözött. Szerelmes lett, remek állást kapott, és három lánya született, de ennek következtében családja kiközösítette. Amikor azonban Kuzey világa összeomlik, miután felesége elhagyja, nem marad más választása, mint visszatérni gyermekkori otthonába, és bocsánatért könyörögni a közösségtől, amelyet elutasított - és amely elutasította őt.

Szereplők:
Ismail Demirci (Kuzey Mollaoglu), Aslihan Güner (Yildiz Kadioglu), Toygan Avanoglu (Sefer Kadioglu), Gizem Günes (Feride Mollaoglu), Nilsu Berfin Aktas (Gökçe Mollaoglu), Aslihan Kapansahin (Mine Mollaoglu), Burak Can (Poyraz Kadioglu), Ecem Çalhan (Kamer Mollaoglu), Merve Sen (Nahide Kadioglu), Can Kiziltug (Osman Kadioglu), ...


 "Ertuğrul felemelkedése" facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kuzgun - Holló (2019)

A sorozat 21 részes, a befejező részt 2019. október 16-án vetítette a török Star TV.

Történet:
Yusuf és Rifat kollégák a rendőrségnél és régi jó barátok. Egy nagyszabású akción dolgoznak, hogy elkapják az ismert drogbárót, Şeref Dağıstanlı-t. Şeref rengeteg piszkos pénzt ajánl az őt elfogó két nyomozónak, amire Yusuf egyből nemet mond, de Rafat véleménye eltérő. A művelet folytatódik és Rafat csapdát állít társának, akit kirúgnak a rendőrségtől. Felesége Meryem és három gyereke így pénz nélkül marad. Kuzgun jár a legrosszabbul a családjától távol szolgasorba kerül, még gyerekkori barátjával, Dila-val is megszakad a kapcsolata 12 évre, amikor a történet folytatódik.

Szereplők:
Baris Arduç (Kuzgun Cebeci), Burcu Biricik (Dila Bilgin),Hatice Aslan (Meryem Cebeci), Caner Sahin (Kartal Cebeci), Ahsen Eroglu (Kumru Cebeci), Aytek Sayan (Ali), Ipek Erdem (Sermin), Derya Beserler (Seda), ...


 Török méz facebook-csoport

----------------------------------------------------------------------------------------------------------